Élet-Stílus

Gáspár Győző és Gáspár Bea kilencszer házasodtak össze

TV2
TV2
„Ez a mi titkunk, hogy veszekedünk, meg nem is.”

Gáspár Győző és Gáspár Bea ma a Mokka vendégei voltak a házasság hetének alkalmából. Mint kiderült, eddig kilenc alkalommal mondták ki egymásnak az igent, most pedig azt is elárulták, szerintük mi a boldog kapcsolatuk titka.

Gáspár Győző úgy véli, többek között az is előnyükre vált, hogy amikor egymásba szerettek, még más idők jártak, nem voltak közösségi oldalak, ebből fakadóan pedig ennyi külső hatás sem, ami ma éri a párokat. Hozzátette, nekik is voltak hullámvölgyeik, mégis megoldották a gondjaikat, szerinte viszont mára kicsit elkorcsosult a világ, és felháborítónak tartja például, amikor tinilányok ajánlkoznak fel neki az Instagramon.

A szóban forgó üzenetekről a felesége is tud, van, hogy együtt olvassák őket a kanapén, ám elmondása szerint őt jobban zavarja az, amikor huszonéves nők próbálnak kapcsolatot kezdeményezni a showmannel.

Ami a házasságukat illeti, Gáspár Bea szerint kölcsönös szereteten és tiszteleten alapszik, és bár a szerelem egy idő után szeretetté szelídült közöttük, belátták, hogy együtt sokkal jobban működnek, mint egyedül, de a megfelelő teret is megadják egymásnak.

A tér úgy működött, hogy hétfőn 14:45-kor összevesztünk. Én összecsomagoltam a ruhámat, elköszöntem, hogy elköltözöm. 16:00-ára visszamentem, és mintha nem történt volna semmi. De hát egymásnak küldözgettünk az SMS-t, hogy vége, most akkor ne találkozzunk egy hétig. Ez történt. Visszamentem, mondom figyelj már, nincs kedved menni? Éhes vagyok, meghívlak valamelyik étterembe. Mintha nem történt volna semmi, összevesztünk valami hülyeségen, és ez a mi titkunk. Hogy veszekedünk, hogy nem is

–magyarázta Gáspár Győző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik