Élet-Stílus

Vemhes lett a ketrecében egyedül élő gibbon, két év után jöttek rá, hogyan

Uriel Sinai / Stringer / Getty Images
Uriel Sinai / Stringer / Getty Images
Sokáig nem értették egy japán állatkert munkatársai, hogy hogyan eshetett teherbe egy majom, melyet egyedül tartottak egy ketrecben. Két évvel később derült fény az igazságra.

Nagyon meglepte gondozóit Momo, a 12 éves fehérkezű gibbon, amikor 2021 februárjában egészséges utódot hozott világra a Nagasakiban működő Kujukushima állat-, és növénykertben. Senki sem értette, hogyan eshetett teherbe Momo, aki egyedül élt a ketrecében – írja a CNN.

Két év után úgy tűnik, fény derült a titokra. Az állatkert munkatársai DNS-vizsgálatot végeztek a rejtélyesen fogant kismajmon, így kiderült, hogy az apja Ito, a 34 éves fürge gibbon, aki egy ideig Momo szomszédja volt akkoriban, amikor a nőstény vemhes lett.

A gondozók szerint az egyetlen lehetséges megfejtés, hogy Momo és Ito a két ketrec közötti fémlapon lévő, mindössze 9 milliméter átmérőjű lyukon keresztül párosodtak.

Hideki Hisano, az állatkert igazgatóhelyettese azt mondta, örülnek az értékes, új élet világrajöttének, és szeretettel fogják gondozni a gibbonkölykökt, akinek még nem adtak nevet.

A gibbonok a legkisebb emberszabásúak közé tartoznak. Magasságuk átlagosan 50-60 centiméter, testsúlyuk 5-6 kilogramm.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik