Élet-Stílus

„A világon most nem szeretek jobban nálad senkit” – VV Melina sírva olvasta fel VV Dani levelét, amit még a kiesése előtt írt neki

RTL II
RTL II
Mint mondta, sosem kapott még ehhez fogható szerelmeslevelet.

A hétvégén VV Dani számára ért véget a ValóVilág, a nézők VV Máriót küldték vissza a villába. A párbaj előtt mindkét versenyző búcsúlevelet írt a villában lévő kedvesének, ezeket a minap kézhez is kapták a lányok. VV Melina sírva olvasta fel a saját példányát.

Köszönöm, hogy megismerhettelek. Azt, hogy itt voltunk egymásnak jóban-rosszban, és átsegítettük egymást bármilyen akadályon. Én már nyertesnek érzem magam, hiszen megismerhettem egy ilyen csodálatosan makacs, gyönyörű nőt, aki imád csuklani és olykor horkolni. A világon most nem szeretek nálad jobban senkit, ezért is kérlek, hogyha nem leszek itt, ne hagyd el magad, ne hagyd, hogy eltiporjanak, tarts ki a végsőkig, és soha, de soha ne add fel! A világ lejobb csaja vagy, alig várom, hogy láthassalak téged meg az állataidat. Szeretlek kicsim, és nagyon örülök, hogy megismerhettelek

– hangzott a búcsúlevél.

VV Melina később a riportszobában azt mondta, kezdetben aggódott, hogy esetleg olyasmi is lesz majd a levélben, amit nem szeretett volna, ha a többi villalakó is hall, de végül teljesen elérzékenyült a levél tartalmától, amihez foghatót még sosem kapott.

Ezt követően VV Lissza is felolvasta a párbajról visszatérő VV Márió levelét, aki egyebek mellett azt is meghagyta a párjának, hogy VV Melinában semmilyen körülmények között ne bízzon meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik