Élet-Stílus

Több nyomozás is folyik a dallasi állatkertben történt furcsa esetek miatt

Nemrég egy párducot szabadított ki valaki, majd egy keselyű pusztult el szokatlan körülmények között, most pedig két majmot vittek el ismeretlenek.

Hétfő reggelre eltűnt két császárbajszú tamarin a dallasi állatkertből – írja a BuzzFeed.

A dallasi rendőrség azt közölte, hogy okkal feltételezhető, hogy a majmokat elvitte valaki. Jelenleg nyomoznak az ügyben.

Közelmúltban több szokatlan eset is történt az állatkertben.

Ahogy azt korábban megírtuk, január 13-án egy párduc szökött ki a ketrecéből, miután valaki szándékosan kárt tett a ketrecében.

Novát végül aznap megtalálták, de azóta sem tudni, ki tett kárt a ketrecében. Jelenleg nyomozás folyik az ügyben.

Január 22-én ismét egy furcsa eset történt, egy veszélyeztetett keselyű pusztult el, egyelőre nem tudni, miért.

A  35 éves Pin testén egy sebet találtak, egyelőre nem tudni, hogy mi okozhatta.

A dallasi állatkert 10 000 dollárt (kb. 3, 6 millió forint) ajánlott fel minden olyan információért, amei segíti az ügy megoldását.

A két császárbajszú tamarin eltűnése után az állatkert felszerelt több kamerát is és növelte az ellenőrzések számára az éjszakai órákban.

A rendőrség szintén videós megfigyelést végez, és kihallgatta az állatkert személyzetét.

Az állatkert nem árulta el, hogy a három esetnek köze van egymáshoz, mindegyikben együttműködnek a dallasi rendőrséggel.

A következő napokban kevesebb hasonló eset fog történni, hisz a zord időjárás miatt egy ideig zárva tart az állatkert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik