Élet-Stílus

Konténerben rejtőzött el a bújócskabajnok, napokkal később, egy másik országban találtak rá

J2R / Getty Images
J2R / Getty Images
Bújócskát játszott egy csapat kamasz január 11-én Bangladesben. Egyikük egy szállítókonténerben bújt el, majd elszundított. Hat nappal később, egy malajziai kikötőben találtak rá.

A munkások, akik megtalálták, legalább annyira döbbentek voltak, mint a 15 éves Fahim, aki hat nap után szabadult ki egy szállítókonténerből. A férfiak és a fiú egy szót sem értettek egymás beszédéből, de mivel a srác láthatóan rossz állapotban volt, gyorsan kórházba szállították – írja a Daily Star című brit bulvárlap.

Később kiderült, hogy Fahim és a barátai bújócskát játszottak, a fiú pedig a konténert választotta rejtekhelyül. Mivel a hunyó sokáig nem bukkant fel, Fahim elszundított és mire felébredt, a konténert lezárták és behajózták.

A bajbajutott fiú kiabált és dörömbölt, de senki sem hallotta. A konténert hat nappal később a malajziai Port Klangban kirakodták. Ekkor végre egy kikötői munkás meghallotta Fahim dörömbölését. Amikor munkások megtalálták a fiút, azonnal értesítették a hatóságokat. Fahimot kórházba szállították, ahol láz miatt kezelték.

A malajziai hatóságok először azt hitték, hogy valamilyen embercsempészési ügy nyomára akadtak, de a nyomozás arra jutott, hogy a fiú igazat mondott. Jelenleg zajlik Fahim hazajuttatásának megszervezése.

@al_zach90

Ah sudah!!!!!

♬ bunyi asal - AAL

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik