Slaven Vlasic / Getty Images
Élet-Stílus

Penn Badgley-t naponta többször vissza kellett hozni az életbe babakorában

Egy érintés elég volt hozzá.

Penn Badgley egy podcast-adásban beszélt arról, hogy koraszülött volt: két hónappal korábban, számos egészségügyi problémával jött a világra. A Gossip Girl és a You színésze élete első heteit az intenzív osztályon töltötte, mert a szervei időről időre leálltak. Ilyenkor eleinte az orvosok élesztették fel, de az anyjának is meg kellett tanulnia a módszert, hogy otthon tudja alkalmazni.

Naponta többször kellett csinálni, mert a szívem és a tüdőm rendszeresen leálltak. Rá voltam kötve egy olyan monitorra, ami ilyenkor nagyon hangosan elkezdett sípolni. Az első alkalom, amikor anyámnak vissza kellett hoznia, akkor volt, mikor hazafelé tartottunk a kórházból, mert kiengedtek az újszülött intenzív osztályról

– fogalmazott a színész. Mint mondta, ha megszólalt a jelzés, valakinek csak meg kellett érintenie, hogy visszahozza őt az életbe.

Az emberi érintés elég volt, hogy felébresszen

– tette hozzá.

Badgley azt mondta, idővel kinőtte a dolgot, de azért vannak tartós hatásai, például rendkívül érzékeny az érintésre, valamint a halálhoz és a szülővé váláshoz is máshogy viszonyul miatta. Feleségével, Domino Kirke-kel egy kétéves fiuk van.

Ha a fiamnak, akit nagyon jól ismerek, élete első évében naponta többször leállna a szíve, akkor nevetséges lenne azt gondolni, hogy az a későbbiekben nem lesz rá hatással. Ha a gyerekemre gondolok, rá kell jöjjek, hogy rám is nagy hatással volt. Befolyásolta, hogyan tapasztalom meg az életet.

Ajánlott videó