Élet-Stílus

Pentagon: Megnőtt az ufókról tett bejelentések száma

Főleg katonai pilótáktól érkeznek bejelentések az azonosítatlan tárgyakról, amelyek jellemzően korlátozott (katonai) és érzékeny légterekben bukkannak fel.

Összesen 510 azonosítatlan légi jelenségről (UAP) számolt be az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon csütörtökön nyilvánosságra hozott éves jelentésében.

A 2021 júniusában nyilvánosságra hozott korábbi jelentésben szereplő 144 észlelés mellé a beszámoló szerint 247 új bejelentés érkezett, és 119 olyan esetet is jelentettek, amely korábban történt ugyan, de az előző összesítésbe nem került be.

A köznyelvben ufónak nevezett azonosítatlan tárgyakról főleg katonai pilótáktól érkeznek bejelentések, és továbbra is jellemzően korlátozott (katonai) és érzékeny légterekben bukkannak fel, rávilágítva az UAP-ok jelentette lehetséges biztonsági kockázatokra. A jelentés azonban nem zárja ki, hogy pont az ezekre a területekre irányuló kiemelt figyelemnek köszönhető a jelenségek gyakoribb előfordulása.

Az észlelések számának látványos emelkedését a jelentés részben azzal magyarázza, hogy az azonosítatlan jelenségeket ma már potenciális légiközlekedési biztonsági kockázatként vagy lehetséges ellenséges tevékenységként kezelik, részben pedig azzal, hogy az UAP-észlelések bejelentése kevesebb megbélyegzéssel jár, mint korábban.

A Pentagon szerint az újonnan regisztrált 366 eset több mint felében “jelentéktelen” jelenséget ismertek fel:

26 esetben pilóta nélküli légi járműről volt szó, 163 esetben léggömbről, 6 bejelentésben pedig olyan megtévesztő tényezőkről, mint madárrajok, időjárási jelenségek vagy akár a szél által felkapott műanyag zacskó. Így összesen 171 bejelentés tárgya marad megmagyarázatlanul.

A védelmi minisztérium az ufóészlelések vizsgálatára tavaly külön hivatalt hozott létre, amely kifejezetten a beérkező UAP-jelentések elemzésére specializálódott.

MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik