Élet-Stílus

Húsz kilométert gyalogolt a nő, mert a férje, pisiléskor az út szélén felejtette

NY Post
NY Post
Egy erdőn átvezető út szélén fejtette feleségét egy férfi Thaiföldön. A nőnek 20 kilométert kellett gyalogolnia, mire segítséget kapott.

Az 55 éves Boontom Chaimoon és felesége, a 49 éves Amnuay december 25-én hajnali háromkor keltek útra, hogy az ünnepek hátralévő részét a nő családjánál töltsék – írja a helyi sajtóra hivatkozva a New York Post.

Egy órája lehettek úton, amikor a férfi azt mondta, sürgősen vizelnie kell, ezért lehúzódott az út szélére. A nő megkérdezte tőle, miért nem egy benzinkútnál álltak meg, de a férfi meg sem hallotta, annyira rohant a dolgára. Az asszony úgy döntött, ha már megálltak, ő is könnyít magán, ezért bement a fák közé. Amikor azonban visszatért, már csak az autó hűlt helyét találta.

Amnuay telefonja az autóban maradt, így nem marad más lehetősége, mint a gyaloglás. Húsz kilométert sétált a sötétben, mire beért a legközelebbi városba, ahol a rendőrségen kért segítséget. A férje telefonszámát nem tudta fejből, a saját készülékét pedig hiába csörgették többször is, senki sem vette fel.

Mivel a nőnél pénz sem volt, már ott tartott, hogy pénzzé teszi a nyakában lógó arany nyakláncot, hogy tovább tudjon utazni. A rendőröknek reggel nyolckor végre sikerült elérniük a férjet, aki bár messze járt, azonnal visszafordult, amint meghallotta, hogy mi történt. A férfi szégyenkezve azt mondta, fogalma sem volt róla, hogy elhagyta a feleségét, mindvégig azt hitte, hogy a nő a hátsó ülésen alszik.

Boontom és Amnuay 27 éve házasok, a fiuk 26 éves. A helyi sajtó beszámolói szerint nem veszekedtek, amikor a férfi felbukkant, hogy begyűjtse az elveszett asszonyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik