Élet-Stílus

Videón, ahogy röhögve bántalmaznak egy Down-szindrómás diákot az osztálytársai

Az amerikai középiskolában vizsgálat indult a felvétel elterjedése után.

Felkavaró videó terjed a közösségi oldalakon: az amerikai York Community Középiskola egyik diákját, egy Down-szindrómás kisfiút az iskola vécéjében megtámadtak az osztálytársai, a körben álló gyerekek pedig csak nevettek és bíztatták a zaklatókat.

Az Elmhurstban (Chicago külvárosa) történt esetről videó is készült, amin az látható, ahogy a gyerekek a földre lökik az iskolatársukat, aki megpróbál elmenekülni, miközben a körülöttük állók azt kiabálják, hogy „kapd el!”.

Az iskola nyilatkozata szerint a videó, amely csütörtökön kezdett terjedni a közösségi médiában, „egy diák agresszív fizikai összetűzését mutatja egy másik, fogyatékossággal élő diákkal szemben” – írja a Chicago Tribune.

A tankerület azonnal elkezdte kivizsgálni az esetet: felvették a kapcsolatot a szülőkkel, a diákokat kihallgatták. A történtek nem maradnak következmények nélkül – mondta Shahe Bagdasarian igazgató. Az áldozat személyazonosságát és életkorát nem hozzák nyilvánosságra.

A Metro szerint több ezren írtak alá egy iskolai zaklatások ellen szóló petíciót, a diákok december 23-ára tiltakozást szerveznek.

FRISSÍTÉS: az utolsó hírek szerint a szülők az iskolával együtt úgy döntöttek, hogy nem tesznek feljelentést a rendőrségen, fegyelmi eljárás keretében rendezik az ügyet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik