Élet-Stílus

Nyolc tinilány megkéselt egy hajléktalant Kanadában – egy üveg alkoholért

Az ügyben nyomozó rendőr azt sem tartja kizártnak, hogy a lányok ezzel szerettek volna kétes hírnevet szerezni maguknak a közösségi médiában.

Kanadában nyolc tizenéves lányt vádolnak egy hajléktalan férfi meggyilkolásával – írja a Mirror. A gyanú szerint a lányok vasárnap hajnalban késelték halálra a 59 éves férfit a torontói főpályaudvar közelében.

A lányok állítólag a közösségi médiában ismerkedtek meg, és az indítékuk az lehetett, hogy eltulajdonítsanak egy üveg szeszesitalt az áldozattól. A kanadai ifjúsági büntetőjogi törvény értelmében egyikük személyazonosságát sem lehet nyilvánosságra hozni. A három 13, három 14 és két 16 éves lányt még aznap előzetes letartóztatásba helyezték, és december 29-én kell majd legközelebb bíróság elé állniuk. A letartóztatás során a tinédzserektől további fegyverként azonosított tárgyakat foglalt le a rendőrség.

Közel 35 év után a rendőrségnél az ember azt hiszi, hogy már mindent látott.

– mondta Terry Browne nyomozó a torontói rendőrségtől.

Az őrmester hozzátette, hogy szerinte a lányok egyformán bűnösök, hiszen a csoportszellem hathatott rájuk, és azt sem tartja kizártnak, hogy ezzel szerettek volna valamilyen kétes hírnevet szerezni maguknak a közösségi médiában.

„Nyolc fiatal lány, a legtöbbjük 16 év alatti. Ha ez nem riasztó és sokkoló mindenki számára, akkor őszintén szólva mindannyian bajban vagyunk.” – jegyezte meg Browne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik