Élet-Stílus

Olyan törvény fogadtak el Spanyolországban, ami után lényegesen könnyebb lesz a nemváltás

Marcos del Mazo / LightRocket / Getty Images
Marcos del Mazo / LightRocket / Getty Images

A spanyol parlament csütörtökön elfogadta a nemváltoztatást megkönnyítő törvényt, mely egyebek mellett lehetővé teszi, hogy

a 16 évesnél idősebbek orvosi diagnózis nélkül megváltoztathassák hivatalosan bejegyzett nemüket.

Az MTI szerint a szavazás után Irene Montero esélyegyenlőségi miniszter üdvözölte az alsóház döntését. A kormánykoalícióban is helyet foglaló Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) radikális baloldali párt által támogatott törvényjavaslat elfogadását másfél évnyi parlamenti vita előzte meg. Ahhoz azonban, hogy jogerős legyen, még a törvényhozás felsőházának is el kell fogadnia, ami várhatóan még az idén megtörténik.

Egyes érdekvédelmi csoportok szerint az új jogszabály mérföldkőnek számít az LMBTQ közösség jogainak érvényesítése terén, feminista aktivista szervezetek azonban aggodalmukat fejezték ki, amiért szerintük a nem egyéni meghatározása a biológiai nemekről alkotott kép elmosódásához vezethet.

Az érintetteknek mindeddig több orvos által jóváhagyott diagnózisra volt szükségük ahhoz, hogy megváltoztassák nemüket. Néhány esetben bizonyítaniuk kellett azt is, hogy legalább két éve a sajátjuknak gondolt nemi identitással élnek, esetleg azt, hogy korábban hormonkezelésen estek át. Az új törvény érvényteleníti azt a korábbi rendelkezést is, amely nem tette lehetővé a leszbikus párok számára, hogy mindkettejüket regisztrálják gyermekeik gondviselőjeként.

A jogszabály továbbá megtiltja az olyan terápiákat, melyek célja a szexuális orientáció vagy a nemi identitás megváltoztatásának megakadályozása, emellett pénzbírság és egyéb büntetések kiszabását teszi lehetővé azokra, akik bármilyen módon támadják az LMBTQ-közösséghez tartozókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik