Élet-Stílus

Teher a testnek, de mit csinál pontosan túlsúly a szervezeteddel?

Getty Images
Getty Images
A modern, fejlett országok gyakori „népbetegsége” a túlsúly, ennek hátterében a megváltozott életmód, illetve a nagy mennyiségű, zsírban és cukorban gazdag táplálék bevitele áll. A legfrissebb felmérések szerint a probléma a magyar férfiak, 77%-át és a nők 60%-át érinti.

Viszonylag jól ismert tény, hogy az elhízás növelheti a cukorbetegség, a szívet érintő rendellenességek, a gyulladás és bizonyos ráktípusok kialakulásának kockázatát, sőt még a hormonháztartást is felboríthatja. Arról ugyanakkor kevesebb szó esik, hogy a túl sok testzsír nemcsak molekuláris, hanem mechanikai terhelést is jelent testünknek. Gondoljunk csak bele: csontjainknak, ízületeinknek és szerveinknek túlsúly esetén extrém, egészségtelen plusztömeget kell állandóan megtartania.

Nagy általánosságban elmondható, hogy az egészséges testtömeg fölött minden újabb kilogramm többszörös terhelést rak csontjainkra, ízületeinkre, porcainkra, inainkra és szerveinkre az olyan hétköznapi tevékenységek során, mint amilyen a lépcsőzés. A zsírtöbblet nagyban megnehezítheti a mindennapi életet, és a mozgáskorlátozottság leggyakoribb okai közé tartozik.

Elképesztő teher a testnek

Az ízületet érintő két leggyakoribb rendellenesség az osteoarthritis és a rheumatoid arthritis. Mindkettő egyfajta ízületi probléma, fontos különbség ugyanakkor, hogy előbbit az ízület terhelése, kopása, elhasználódása, utóbbit azonban autoimmun betegség okozza.

Az elhízás mindkét állapot jelentkezésében szerepet játszhat: a túl sok testzsír egyszerre jár fizikai és kémiai hatással. Vizsgálatok kimutatták, hogy az elhízott személyeknél fokozott a térdet, a csípőt, a csuklót és a kézízületeket érintő osteoarthritis valószínűsége, a rheumatoid arthritis esetében pedig nemcsak a kialakulás kockázata fokozódik, hanem a remisszió és a kezelés hatásosságának esélye is csökken.

A csontoknál a helyzet valamivel komplexebb. Korábbi kutatások azt mutatták, hogy a testzsír gyarapodásával a csonttömeg is nő, ezt pedig a többlettömeg okozta terhelésnek, valamint a zsírszövetben termelődő ösztrogénnak tudták be. A legújabb vizsgálatok viszont már abba az irányba mutatnak, hogy az elhízás igenis csökkenti a csonttömeget, ezzel együtt fokozza a törések valószínűségét.

Meglepő lehet, de a túlsúly mechanikai terhelése még a szerveinket is nehéz helyzetbe hozza. A nagy tömeg például akadályozhatja a tüdők kitágulását, ily módon gátolva a normál légzést.

A konkrét veszélyek megismerése szempontjából segíthet, ha az ember tisztában van saját testtömegindexével (BMI) – a WHO ajánlása alapján 25 BMI fölött túlsúlyról, 30 fölött elhízásról beszélhetünk. Testünk fizikai megóvásának érdekében elengedhetetlen az egészséges testsúly megtartása, ebben a legtöbb esetben a megfelelő étrend és mozgás segíthet, de érdemes szakértő véleményét is kikérni.

Őszintén a testsúlyról

Világszerte több, mint 650 millió embert érint az elhízás, ennek ellenére a társadalom még mindig nem teljesen érti, hogy mit jelent ezzel együtt élni. A túlsúly leküzdése élethosszig tartó folyamat, amiben egy érintett sincs egyedül, ugyanis az optimális testsúly elérése tapasztalt egészségügyi szakemberek támogatásával nagyobb eséllyel sikerülhet.

 

A testsulyrol.hu weboldalon olvashat arról, hogy mi a valódi oka annak, hogy nehéz megszabadulni a túlsúlytól és mit tehetünk azért, hogy elérjük és megtartsuk az ideális testsúlyunkat.

A cikk a Novo Nordisk támogatásával készült.

Olvasói sztorik