Élet-Stílus

Kulcsár Edina G.w.M-ről: Azt mondaná, én vagyok az egyetlen nő, aki nem örül a Guccinak

TV2
TV2
Azért felveszi a luxusmárka darabjait, hogy ezzel is párja kedvében járjon.

Kucsera-Tápai Szabina és Kulcsár Edina a Blikk műsorában elemeztek híreket, de közben a plasztikai műtétek is szóba kerültek. Az egykori kézilabdázó és háromgyerekes anya azt mondta, egyelőre csak kozmetikai kezelésekre jár, de nem zárkózik el egyéb beavatkozásoktól sem, a melleit például lehet megcsináltatja majd.

Kulcsár Edina bevallotta: ő már lépéseket is tett annak érdekében, hogy változtasson magán. Korábban megműttette az orrát, és jövő évre újabb operációt tervezett.

Jó pár hónappal ezelőtt elhatároztam, hogy januárban kés alá fekszem, és megcsináltatom a melleimet. El is mentem, megbeszéltünk mindent, de aztán jött a baba

– árulta el a harmadik gyerekét váró egykori szépségkirálynő.

Párjáról, Varga Márkról, azaz G.w.M-ről is beszélt, akinek köztudottan a Gucci nagy rajongója. Mint mondta, ő főleg a rapper kedvéért viseli a luxusmárka darabjait.

Ő az az ember, aki mindent meg akar adni a szerelmének, azt akarja, hogy ragyogjon, csillogjon. Kérdezd meg őt, azt mondaná, én vagyok az egyetlen nő, aki nem örül a Guccinak. (…) Ha a szerelmemet boldogsággal tölti el, hogy viselem azt, amit tőle kaptam ajándékba, és hogyha ő szeretné, hogy – az ő szavaival élve– rajos legyek, akkor én azt felveszem, mert nyilván neki szeretnék kedvezni. Egyébként meg nem derogál egy Gucci táskát a kezemre akasztani, de nem sírom el magam, nem verem a seggem a földhöz, hogy »úristen, ez egy Gucci táska!«, mert nem ez a típus vagyok

– magyarázta az influenszer.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik