Élet-Stílus

Bíró Ica feljelentette a végrehajtókat, szeretné visszaszerezni elárverezett ingatlanjait

A rendőrség hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt vizsgálódik.

Nemrég váratlan reménysugár csillant fel előttem, mert még az is lehet, hogy vissza tudom szerezni az elárverezett ingatlanjaimat

nyilatkozta Bíró Ica a Blikknek. Mint elmondta, jogászok segítségével átnézték a végrehajtások anyagát, ami után arra jutottak: felvetődik, hogy a végrehajtók jogellenesen jártak el az ügyeimben.

Ahogy nekem elmagyarázták, a végrehajtások kérői úgy kérelmezték az eljárások folytatását, hogy annak a törvény által előírt feltételei nem álltak fenn. Ezt a végrehajtó tudta, ennek ellenére nem utasította el a kérelmet, hanem elrendelte a végrehajtás folytatását. Mivel ezt tette, visszaélt a hivatali hatalmával, illetve, mivel tudta, hogy a benyújtott levél nem alkalmas joghatás kiváltására, és ezt elhallgatta előlem, tévedésben tartott engem. Ezt pedig nem akarom annyiban hagyni

– mondta el a Metál Lady, aki tíz éve vett fel svájci frank alapú hitelt, melynek háza volt a fedezete. Az árfolyam emelkedése miatt viszont a törlesztőrészlet majdnem a háromszorosára nőtt, amit egy idő után nem tudott fizetni. Jogerős ítélet alapján a házából és a lakásából is kilakoltatták rendőri segítséggel 2019 májusában.

Most a rendőrséghez fordult: feljelentésében hangsúlyozta, a végrehajtók nem a jogszabályok alapján jártak el a végrehajtás folytatásánál, és több mint százmillió forintos kárt okoztak neki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte, hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben december 1-jén elrendelték a nyomozást. Bíró Ica segítője a lapnak elmondta, hogy mivel a végrehajtó jogellenesen rendelte el a végrehajtási eljárás folytatását, minden azzal kapcsolatos intézkedése jogellenes, így az árverés is. Ha ezt megállapítják, az énekesnő tulajdonjogát az ingatlanjai vonatkozásában vissza kell jegyezni, vagyis az eredeti állapotot helyre kell állítani. Ha ez megtörténik, az árverési vevőnek ki kell költöznie, ha pedig ezt nem teszi meg, akkor kilakoltatható.

Bíró Ica megjegyezte, bízik a kedvező fordulatban, és szeretné felhívni sorstársai figyelmét arra, hogy érdemes átnézetniük az eljárás anyagát, mert ugyanilyen „hibákat” találhatnak bennük, és ezek miatt több rendőrkapitányságon nyomoznak is.

Hiszek abban, hogy az igazság itt van velünk és győzedelmeskedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik