Élet-Stílus

Vajtó Lajos: Görgényi Fruzsina életem legnagyobb csalódása

Nem lettek barátok a Farm VIP forgatása alatt.

Javában zajlik a Farm VIP 3. évada, konfliktusokból pedig nincs hiány, főleg a piros csapat esetében. Vajtó Lajos ugyan saját bevallása szerint sejtette, hogy lesznek nézeteltérések a játékosok között, arra nem számított, hogy emberileg is csalódnia kell majd egyesekben.

Életem legnagyobb csalódása Görgényi Fruzsina. Bár korábban már volt, aki figyelmeztetett, hogy vigyázzak vele, mert kétszínű, engem nem érdekelt, ki mit mond. Úgy voltam vele, hogy legfeljebb megtapasztalom. Mindannak dacára, hogy átvert minket, kamusírt, és összevissza hazudozott, én jó szívvel befogadtam a piros csapatba, mégis újra és újra átejtett és hátba szúrt minket

magyarázta a Story magazinnak Vajtó, majd egy konkrét példával is magyarázta a színésznő ellen érzett ellenszenvét.

Az egyik feladat után például, amikor kecskéket kellett befogni, Fruzsi odajött hozzám és Völgyi Zsuzsihoz panaszkodni, hogy Dudás Miki kicsavarta a kezéből az egyik kecskét, mire én természetesen egyből a védelmére keltem és számonkértem Mikit. Ebből persze egy jókora összefeszülés lett, majd Fruzsika, hogy mentse az irháját, később letagadta az egész kavarást, és azt állította, hogy ő nem is mondott nekünk ilyet. A kétszínűség nem színészet, nem véletlen, hogy mint színészt eddig nem ismertem.

Ajánlott videó