Kikapcs

Shania Twain gyerekként próbálta lelapítani a melleit, hogy ne molesztálja őt az erőszakos mostohaapja

Christopher Polk / Getty Images for Stagecoach
Christopher Polk / Getty Images for Stagecoach
„Addig ügyeskedtem, amíg semmi lányos nem maradt rajtam.“

Shania Twain a napokban a Times magazinnak adott interjút, amiben többek között arról is beszélt, hogy gyerekkorában a nevelőapja fizikailag és szexuálisan is bántalmazta őt.

Az 57 éves énekesnőt az édesanyja, Sharon, és a nő párja, Jerry Twain nevelték fel, utóbbi örökbe fogadta és a nevére vette őt és a négy másik testvérét is.

Rejtegettem magam és lelapítottam a melleimet. Mert istenem, borzalmas volt. Nem akartál lány lenni abban a házban. Olyan melltartókat hordtam, amik túl kicsik voltak nekem. Kettőt is viseltem, és addig ügyeskedtem, amíg semmi lányos nem marad rajtam. Hogy könnyebb legyen észrevétlennek maradni

– magyarázta.

Az énekesnőnek hosszú utat kellett megtennie, mire sikerült elfogadnia a nőiességét. Mint mondta, amíg mások normálisnak érezték, hogy a testük változik, őt inkább megrémítette a dolog.

El kellett játszanom a bűbájos énekesnőt, nyíltabban és szabadabban kellett viselnem a nőiességemet. Kidolgozni, hogyan ne taperoljanak le, vagy ne erőszakoljanak meg a szemeikkel az emberek, hogy ne érezzem magam annyira lealacsonyítva

– tette hozzá.

Twain szülei egyébként akkor szenvedtek halálos autóbalesetet, amikor az énekesnő 22 éves volt.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik