Élet-Stílus

„Azért ez nem atomfizika!” – Pirner Alma kiakadt Geszler Dorottyára

Geszlernek egyetlen elem receptjét kellett volna megjegyeznie, de főzés közben elfelejtette.

A Konyhafőnök VIP legutóbbi adásában ismét csapatokban dolgoztak a versenyzők, süteményeket is készíteniük kellett. Pirner Alma csapatában Geszler Dorottya azt mondta, fejből tudja, hogyan kell linzert készíteni, ezért neki ezen kívül csak a diókrém receptjét kellett megjegyeznie a papírról, amit később elvettek, a műsorvezető viszont bepánikolt, és elfelejtette, mit is olvasott pontosan. Mivel összezavarodott, a csapata többi tagját kezdte kérdezgetni, hogyan készítsen a dióból krémet.

Gondoltam magamban, hogy akkor ő most mit nézet 10 percig? Mert a linzert azt fejből tudjuk, tehát egyetlen egy dolog volt, a diókrém, és azt se sikerült. Értem én a blackoutot, csak mondjuk nem biztos, hogy ez egy ilyen helyzetben elfogadható, nyilván én próbáltam menteni a helyzetet, és elmagyaráztuk neki, hogy akkor ez hogyan is készül, mert ezért ez nem atomfizika, már bocsánat

– mondta az esetre reagálva a csapat aktuális konyhafőnöke, Pirner Alma.

A hangulatot később az is mérgesítette, hogy ugyan Geszler pultja volt a legközelebb a mikróhoz, a műsorvezető bent felejtette az olvasztandó csokoládéját, ami a tányérral együtt szétrobbant a konyhai eszközben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik