Élet-Stílus

1971-ben csecsemőként rabolták el, most megtalálta őt a családja

Több mint 50 évvel azután, hogy csecsemőként elrabolta őt a bébiszitter, egy texasi származású nő újra találkozhatott a szüleivel, írja a Guardian.

A család DNS-teszt segítségével bukkant a gyermekük nyomára úgy, hogy ehhez külső segítséget még a hatóságok sem nyújtottak nekik.

A rendkívüli fejleményekről elsőként a charlestoni WCIV televízió számolt be, majd az értesüléseket a család is megerősítette egy sajtóközleményben.

Melissa Highsmith mindössze egyéves volt, amikor anyja, Alta Apantenco 1971-ben újsághirdetésben keresett mellé bébiszittert. Egyedül nevelte a gyermekét, ezért dolgoznia kellett, de nem hagyhatta otthon egyedül a lányt.

Apatenco végül úgy vett fel egy bébiszittert, hogy még csak nem is találkozott vele. A bébiszitternek az anya szomszédja adta át felügyeletre Melissát, akit magával vitt és soha nem tért vissza vele.

Szerettei jelezték az esetet a rendőrségnek, de nem sikerült a nyomára jutni. Az azóta eltelt fél évszázadban sem adták fel a reményt a szülők, akik minden novemberben megünnepelték a születésnapját is, még ha nem is lehetett velük.

Az áttörést idén szeptemberben sikerült elérni. Melissa Highsmith családja egy ismeretlentől kapott bejelentést, hogy az immár felnőtt nő Charleston környékén lehet, több mint 1500 kilométerre onnan, ahonnan eltűnt annak idején.

A DNS-teszt, a születési jegyei és a születésnapja alapján sikerült őt végül beazonosítani.

Melissa szombaton találkozhatott először újra anyjával, apjával és négy testvérével.

Az egyelőre nem derült ki, hogy az elrablással gyanúsított bébiszitterrel mi történt, egyáltalán életben van-e még.

A család mindazonáltal fellélegezhet, annak idején ugyanis az anyát több támadás is érte. Egyesek azzal vádolták, hogy megölte a gyermekét és másra akarja kenni a történteket.

Végezetül egy üzenetet is megfogalmaztak mindazoknak, akiknek eltűnt egy hozzátartozója:

soha ne adjátok fel. Minden nyomnak menjetek utána.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik