Élet-Stílus

Utólag tudta meg a mentős, hogy a saját lányát próbálta megmenteni

A kanadai Jayme Erickson fél órán át küzdött egy baleset sérültjéért, a kórházban mondták el neki, hogy a lánya volt. Montana nem élte túl a karambolt.

Jayme Erickson mentős egy baleset helyszínére érkezett november 15-én. Fél órán keresztül próbált kiszedni az autóból egy súlyosan sérült, tizenéves lányt, végül sikerült neki, később a sérültet a légimentők a közeli kórházba vitték.

A mentős műszakja végén a rendőrök azt mondták neki, hogy a baleset áldozata lánya, Montana volt – írja a CNN.

Az eset utáni sajtótájékoztató a Calgary Herald is közvetítette.

Hozzátették, hogy a lány sérülései annyira súlyosak voltak, hogy nem lehetett már megmenteni.

A súlyosan sérült beteg, akit az imént elláttam, a saját húsom és vérem volt. Az egyetlen gyermekem

– mondta Erickson.

Össze vagyok törve. Hiányzik egy darab belőlem. Most nekem kell összeszednem a darabokat, elvárják, hogy folytassam

– tette hozzá.

Az esetről szóló sajtótájékoztatón kiderült, hogy Montana és barátnője autóval haladtak hazafelé a kutyasétáltatás után, amikor megcsúsztak a jeges úton, és összeütköztek egy teherautóval. Montana az autóba szorult, a másik lány viszont ki tudott szállni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik