Élet-Stílus koronavírus

Több mint egy évig volt fertőzött a leghosszabban covidos páciens

Marjai János, 24hu
Marjai János, 24hu
Alaposan meggyűlt a baja a koronavírus egyik korai verziójával egy 59 éves brit férfinak. Az első pozitív tesztje után 411 nappal mondhatta el magáról, hogy megszabadult a fertőzéstől.

Több mint egy évvel az első pozitív covid-tesztje után szabadult meg koronavírus-fertőzésétől egy brit férfi. Az orvosok egy személyre szabott gyógyszerkoktéllal kezelték a pácienst – írja a Mirror című brit lap.

Azzal, hogy az első pozitív tesztje után csak 411 nappal sikerült először teszteredményt produkálnia, a brit férfié a leghosszabb ismert koronavírusos eset. Bár korábban egy páciens 505 napon át produkált pozitív teszteket, ő belehalt a fertőzés szövődményeibe.

A gyógyult még 2020 végén fertőződött meg a koronavírus egyik korai verziójával. Bár a tünetei néhány hét alatt eltűntek, folyamatosan pozitív teszteket produkált, vagyis a vírus nem akart távozni a szervezetéből.

Végül három nagy londoni kórház szakértői fogtak össze, hogy megoldják az esetet. Első lépésben kielemezték a férfi szervezetében lévő vírus genetikai állományát, majd személyre szabott antitest-koktélt adtak neki. A férfi 2022 januárjában produkált először negatív mintát.

Bár ez az eset megoldódott, szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a koronavírus újabb verziói teljesen ellenállnak a jelenleg elérhető antitest-kezeléseknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik