Élet-Stílus

Az étteremben derült ki, két dolgot sem fogyaszt a nő, a randipartnere köszönés nélkül otthagyta

Azt még valahogy elfogadta, hogy nem fogyaszt glutént, de a következő dolog már túl sok volt.

Egy népszerű francia tiktoker éppen az Egyesült Államokban próbál szerencsét és innen is bőszen tölti fel a videókat, így arról is beszámolt, hogy megtörtént az első randevúja egy amerikai nővel.

Teljes katasztrófa volt

– meséli a nem a világ legszimpatikusabb emberének tűnő Renan Pacheco.

Először a nő nevén, Kimberley akadt kicsit ki, de mivel „csinos” volt, ezért túllépett ezen.

Leültek, megkapták az étlapot, ekkor derült ki a második dolog, ami a férfinek nem tetszett: a nő nem eszik glutént.

Hogy nem ehetsz glutént? A glutén az életem. Kimberley, a glutén az a croissant, a glutén az a baguette!

Kezdett összezavarodni, mondja a videóban magáról Pacheco, mire azt találta ki, rendel egy üveg bort, már csak azért is, hogy kicsit lenyugodjon. Megkérdezte Kimberleyt, hogy mit inna, mire azt a választ kapta: nem iszik alkoholt.

Na, ez már sok volt Pachecónak, aki köszönés nélkül otthagyta az éttermet.

Azt mondja, ő nem tudná megosztani olyannal az életét, aki nem eszik glutént és nem iszik bort.

@iamrenanpacheco

François went on his first American date! It didn’t go as planned…

♬ France Accordion Swing - MIZUSATO Masaki

Ajánlott videó

Olvasói sztorik