Élet-Stílus

Kirúgták az amerikai fociedzőt, mert imádkozott a pályán, most vissza kell venniük

Hét évig húzódott Joseph Kennedy ügye, az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése után viszont jövőre már kötelező alkalmaznia az iskolának.

Jövő tavasszal visszaveszi az kirúgott labdarúgó-edzőjét az egyik középiskola a Bremertonban, Washington államban – írja az ABC.

Joseph Kennedyt 2015-ben bocsátották el, mert a mérkőzések után letérdelt és hangosan imádkozott.

A férfi 2016-ban beperelte az iskolát fenntartó tankerületet. Korábban a Legfelsőbb Bíróság elutasította a keresetet és visszaküldte az ügyet egy alsóbb bírósághoz, ahol szintén Kennedy ellen ítéltek. Kennedy idén ügye felülvizsgálatát kérte.

A Legfelsőbb Bíróság idén év elején újra meghallgatást tartott az ügyben, majd kimondta, hogy az edzőnek alkotmányos joga, hogy a pálya szélén is gyakorolja a vallását, ezért arra kötelezték az iskolát, hogy vegye vissza az edzőt.

Kennedyt legkésőbb 2023. március 15-éig vissza kell helyezni a Bremerton High School labdarúgócsapatának segédedzői pozíciójába

– írták.

A férfi ügyvédje, Jeremy Dys elmondta az ABC-nek, hogy az edző még idén visszaköltözik a washingtoni Bremertonba Floridából, és részmunkaidős állást kap a csapatnál, majd várhatóan a 2023-as őszi futballszezonban ismét dolgozhat.

Jogi szakértők szerint a Legfelsőbb Bíróság döntése után mindenkinek lehetősége nyílik szabadon gyakorolni a vallását.

Amerikában mindenkinek ugyanazok a jogai!

– mondta Kennedy.

Kennedy több mint hét éven át rendszeresen imádkozott a pályán a meccsek után, a rituálé általában kevesebb mint egy percig tartott. A tankerület szerint nekik alapvető kötelességük, hogy megvédjék a diákok jogait, bár azt elismerik, hogy soha senki nem panaszkodott az edző imádkozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik