Élet-Stílus

Nem áll szóba a családtagjaival a fiatal influencer, mert nem elég híresek

Bár népes családból származik, a testvéreivel és a szüleivel is megszakított minden kapcsolatot Larz. A 23 éves influencer számára már a feltételezés is sértő, hogy szóba állna olyanokkal, akiknek nincs annyi követőjük a közösségi médiában, mint neki.

Egy ausztrál rádióműsor vendége volt Larz, a 23 éves, kaliforniai közösségimédia-sztár, aki azzal lett híres, hogy 2020-ban, a koronavírus-járvány berobbanásakor készített egy videót, melyen egy kihívás miatt egy vécécsészét nyalogat – írja az Unilad című brit bulvárportál.

Bár Larz egyik barátja később elárulta, hogy felvétel nem is a járvány idején készült, és a fiú arról is hazudott, hogy az akció miatt kórházba került koronavírus-fertőzéssel, a leleplezés nem ártott az influencer népszerűségének.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

LARZ (@larz) által megosztott bejegyzés

Larznak jelenleg több mint 420 ezer követője van az Instagramon, ami bőven elég neki ahhoz, hogy szupersztárnak érezze magát. Jackie ’O’ Henderson kérdésére pedig ismét elmondta: minden kapcsolatot megszakított a családjával, mert ők nem híresek.

Larz úgy fogalmazott, már attól sértve érezné magát, ha valaki azt gondolná róla, szóba áll a családtagjaival. Larz népes családból származik, kilenc testvére van, öt fiú és négy lány. Azt mondja, a szüleit nem érdekli, hogy mit csinál, mert azzal vannak elfoglalva, hogy veszekedjenek és elváljanak. A testvéreit minden platformon letiltotta, csak akkor áll majd velük szóba, ha legalább annyira híresek, vagy gazdagok lesznek, mint ő.

Amikor a műsorvezető megkérdezte, hogy ha a családjával nem áll szóba, akkor kikkel szokott beszélgetni, Larz azt felelte, hogy rendszeresen vált például üzenetet Cardi B-vel az Instagramon. A kritikusainak pedig azt üzeni, hogy aki nem érti meg, hogy a gazdag és híres emberek megszakítják a kapcsolatot az irreleváns emberekkel, maguk is irrelevánsak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik