Élet-Stílus

Sokat zaklatták kisnövése miatt, most Hollywoodban indul be a karrierje

Anyja két éve egy nagyon nagy hatású videót tett ki a fiúról, aki rossz környéken nőtt fel, sokat bántották, de most úgy tűnik, minden jóra fordult.

A 11 éves ausztrál őslakos Quaden Bayles még csak 11 éves, de úgy tűnik, elindul a hollywoodi karrierje. Sydney egyik legrosszabb környékén, a Blockban (Háztömb) nőtt fel, amely szociális lakásokból áll.

2004-ben itt voltak zavargások, miután meghalt egy bennszülött fiút. A 17 éves kerékpárjával nekiütközött egy kiálló ereszcsatornának, ami miatt egy 2,5 méteres kerítésnek csapódott. Azt feltételezik, hogy a rendőrség elől menekülhetett.

Most ide tért vissza Bayles, aki nem sokkal korábban még a vörös szőnyegen sétált a Mad Max filmek készítőjének, George Millernek a Háromezer év várakozás című film új premierjén. Itt még csak statiszta volt, de olyan sztárok mellett szerepelhetett, mint Idris Elba vagy Tilda Swinton.

A fiú ezután eldöntötte, színészi karrierbe kezd.

Egy kis szerepet kapott is Miller következő, Furiosa című alkotásában, amely a 2015-ös Mad Max: A harag útja előzményfilmje.

Imádok színészkedni, rengeteg filmet akarok csinálni

– idézte NITV-nek adott interjúját a Daily Mail.

Bayles achondroplásiával született, ez a kisnövésűség leggyakoribb típusa. A producer-rendező Miller azután döntötte el, hogy szerepeltetni fogja a fiút, hogy 2020-ban Bayles anyja, Yarakka egy szomorú videót tett közzé a Facebookon.

A felvételen a fiú borzasztóan zokog, miután zaklatták az iskolájában, egy kést kér, hogy megölhesse magát.

Az anya az aztán rengetegszer megosztott videóval a bullyingra akarta felhívni a figyelmet, hogy az iskoláknak és a szülőknek mekkora szerepe van a gyerekek egymás közötti zaklatásában.

Kapcsolódó
Ezrek álltak ki a zaklatott törpetermetű fiú mellett, köztük Hugh Jackman is
A fiút napi szinten zaklatták iskolatársai, most mellette áll ki a világ.

A videó nem csak Miller, hanem a szintén ausztrál Hugh Jackman figyelmét is felkeltette.

Quaden, erősebb vagy mint gondolnád, haver. És függetlenül mindentől, bennem egy barátra találtál.

Bayles egyébként nem csak a filmekből élhet meg, az Instagramon 283 ezer követője van, egy-egy szponzorált posztjáért akár 2600 dollárt is kaphat (a Daily Mail cikkéből nem derül ki, ausztrál vagy amerikai dollárt, mindenesetre ez egy 700 ezer és 1 millió forint közötti összeg nagyjából).

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik