Élet-Stílus

Rendőrt hívtak a katalán katonák, mert azt hitték, egy tyúk kémkedik utánuk

Amióta februárban Putyin parancsot adott Ukrajna lerohanására, az egész világon, Európában pedig különösképp tapasztalni egyfajta háborús paranoiát, hónapok óta már, hogy egy kicsit mindenki tartani kezdett attól, hogy a harcok esetleg eszkalálódnak és az ő országában is véget ér a béke.

Nagy kérdés, lehet-e ezzel magyarázni azt, ami egy katalán kiképzőtáborban esett meg a hónap elején, amikor is helyi katonák egy tyúkot néztek kémnek. A hírek szerint egy apró katalóniai faluban, Sant Climent Sescebesben megbúvó, Álvarez de Castro nevét magán viselő katonai létesítményben gyakorlatozott épp egy alakulat, amikor egy tyúkra bukkantak. És ami igazán felborzolta a kedélyeiket, hogy a tyúkra egy kamera volt erősítve.

A katonák rögtön arra gondoltak, hogy valaki kémkedik utánuk, így riasztották a rendőröket. Akik aztán hamar megállapították, hogy szó sincs kémkedésről, az állat egy tudományos kísérletben vesz részt a közeli Giroani Egyetem Állattani Tanszékének gondozásában. Erre a katonák is hamar rájöhettek volna, hiszen az állat felszerelésén is ott virított az egyetem neve.

A hatóságok a rend kedvéért felkeresték a Tanszéket és a kísérletet végző kutatót, ő azt közölte, hogy egy olyan projekten dolgoznak, amelynek keretében ragadozó vadállatokat követnek nyomon. A tyúk valóban kémkedett, csak épp nem emberek, hanem az említett állatok után. A professzor aztán igazolta, hogy minden szükséges engedéllyel rendelkezik, azért pedig nem tudott felelősséget vállalni, hogy a szárnyas időközben épp hova merészkedett be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik