Élet-Stílus

Nyerő Páros: Mészáros Norina 40 méter magasban kapott pánikrohamot

Megyeri Csillának egy Dsida Jenő verset mormolva sikerült legyőznie a tériszonyát.

40 méter magasban kellett helytállniuk a celebeknek a Nyerő Páros tegnap esti adásában. A versenyzők a párjaikkal teljesítették a feladatot, egymást bíztatva terelve el a figyelmet az alattuk tátongó mélységről. Mészáros Norina már a játék kezdete előtt sem titkolta, hogy retteg a magasságtól, de mint mondta, próbálta élményként felfogni a dolgot.

Néhány perc elteltével viszont Mészáros félelme felerősödött, és a 40 méter magasban lévő pályán kapott pánikrohamot.

Lefőtt a kávé. Én azt láttam a Norinán, hogy a redőny lejött. Beszéltem hozzá és láttam, hogy néz, de nem volt jelen. Konkrétan olyan szintű pánikrohamot kapott szegény. Annyira láttam a szemén, hogy beszélt, de nem tudta, hogy mit beszél. Nem volt ott jelen

– mondta utólag Young G, aki a magasban folyamatosan beszélt a feleségéhez, a nyugtató szavai pedig egy idő után célba értek, és bár utolsókként, de teljesítették a feladatot, ami végül úgy érzik, tovább erősítette a kapcsolatukat is.

Megyeri Csilláék már könnyebben vették az akadályokat, bár a feladat megkezdésekor az influenszer is izgult, neki végül egy Dsida Jenő verset mormolva sikerült legyőznie a tériszonyát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik