Élet-Stílus

A polgármester mentette ki a kocsiból a síneken rekedt anyát és három gyermekét Georgiában

Egy georgiai polgármester megmentett egy anyát és három gyermekét, akik egy vasúti kereszteződésben a síneken ragadtak lerobbant autójukban, miközben a vonat már gyorsan közeledett feléjük, írja az MTI.

Eddie Daniels a WALB-TV stábjának mondta el, hogy szombaton reggel éppen munkába tartott, amikor észrevette a veszélyes helyen álló városi terepjárót. Először az anyát segítette ki a kocsiból, majd meglátta, hogy a hátsó ülésen három gyerek ül, egy hatéves, egy hároméves és egy egyéves. Először a két kicsit vette ki az autóból, és a vonat éppen akkor érte el a kocsit, mikor a hatévesért nyúlt vissza. Szerencsére még a harmadik gyereket is ki tudta húzni, mielőtt a vonat beleütközött volna. Az összetört SUV néhány méterre az ütközés helyétől landolt.

Danielsnek eltört a bokája és össze kellett varrni a fejét, de mint mondta, hálás, hogy a család életben van.

„Azt mondták, hős vagyok. De azt feleltem, nem érezem magam hősnek, úgy érzem, azt tettem, amit kellett, amiért az emberek megválasztottak” – mondta később a Georgia állam közepén, egy négyezer fős kisvárosban polgármesteri teendőket ellátó férfi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik