Élet-Stílus

Till Attila a Kölcsey-ügyről: Ilyet nem lehet csinálni, hát értsük már meg, hogy mit akarnak a tanárok!

TV2
TV2
Szerinte nagyon gáz, ami történt.

Több tanárt elbocsátottak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, mert polgári engedetlenség keretében több alkalommal is megtagadták a tanítást, mivel a sztrájktörvény kiüresítésével így tudtak tiltakozni az oktatás és a pedagógusok nehéz helyzete miatt.

A nagy vihart kavaró ügy után a tanárok mellett kiállt többek közt:

  • Lilu, aki alig talált szavakat.
  • Illetve Farkasházi Réka is, ő úgy fogalmazott, a tanárok a legnagyobb kincsnek számítanak.

Till Attila a következő a sorban, ő az Instagramján jelentkezett egy videóval:

Két napja kikívánkozik belőlem, hogy nagyon igazságtalannak tartom, amit most a kirúgott tanárok ügyében tettek. Én nem tudom, miért nem lehet azt megérteni, hogy a tanárok valami olyasmiért tüntetnek, sztrájkolnak – amihez mindenkinek alapjoga van –, mert jót akarnak. Azért akarnak több fizetést, amit nem tudom, miért kell elmagyarázni, mert nem tudnak megélni abból a pénzből, amit kapnak, mert lehetetlenség. Nem lesznek tanárok Magyarországon, ez elég szomorú történet.

A műsorvezető azt mondja, nem hiszi, van olyan ember, aki úgy gondolkodik, nem „kellenek tanárok, menjenek csak”.

Azt szeretném kérni, ne felejtsük el, mi mindent kaphatunk a tanároktól, és mennyire fontos a pedagógusok létezése. Értsük már meg mit akarnak. Az, hogy kirúgunk valakit az igazáért, az nagyon gáz. Ilyet nem lehet csinálni. Tudom, kismillió anomália van az életünkben, máshol csapódik ki a biztosíték, nekem ez most ilyen pillanat volt. Maximálisan szolidaritást vállalok a tanárokkal.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Till Attila (@tillattila) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik