Élet-Stílus

Jáksó László Sebestyén Balázsról: Óriási szerencséje van, hogy képernyőn tudott maradni

Halász Jácint / RTL Klub
Halász Jácint / RTL Klub
Szerinte a tévében óriási a minőségromlás, de pozitív példákat is említett.

Jáksó László jó ideje visszavonult a média világától, elmondása szerint egyáltalán nem is hiányzik neki. Eltűnését két okra vezeti vissza.

Az egyik, hogy 54 éves vagyok, ennyi idősen az ember nem tudja ugyanazokat a vicceket hitelesen sütögetni, és ugyanazt a stílust sem tudja képviselni, de stílust váltani sem nagyon lehet a médiában. A másik ok, hogy nemcsak én léptem hátra, hanem a média is otthagyta az összes olyan embert, aki körülbelül velem egy időben létezett benne

– mondta Jáksó a YouTube-on látható Talk44 című műsorban, amit a Blikk szemlézett.

A rádiós szerint ma már nincsenek igazi műsorvezetők, akikért régen a nézők még bekapcsolták a tévét. A mostani tévésekről is elmondta a véleményét, például Havas Henrikről, akivel a Heti Hetesben dolgozott együtt.

Havas egy hülye, egyem a szívét. Én nagyon kedvelem azóta is, de lássuk be, ő hülye.

A legkeményebben azonban Sebestyén Balázsba állt bele.

Vitray Tamás elmélete szerint, ha egy nagy szőrös segget mutatnának a televízióban, nyilván felháborodnának az emberek. Jönnének a levelek, telefonok. Kinn tartaná a tévé egy-két-három hónapig… és elfogynak a levelek. Még kinn tartja a tévé egy évig, majd leveszi. Ugyanaz a levéláradat jönne, csak azzal, hogy »hol a seggünk?«

– fejtette ki a műsorban.

Van Balázsnál rosszabb, meg hülyébb is, de ő – az egyik legtöbbet foglalkoztatott médiaszereplőként – a legnagyobb távolságban van attól, amit mutat és amit gondolnak róla, mint amilyen valójában. Nekem annak idején az volt az óriási mázlim, hogy a Heti Heteshez hívtak, neki pedig az, hogy kinn tudott maradni a képernyőn és az éterben. Akkor is kinn tudott maradni, amikor úgy sértette meg a nőket, hogy tüntetés volt a rádió előtt. Volt egy szándék vagy egy jó menedzsment, és ő ott tudott maradni

– tette hozzá a lapnak adott nyilatkozatában.

Elmondta, amikor szakmabeliek voltak, akkor is ez volt a véleménye róla, de akkor nem lett volna szerencsés, ha erről beszél, mert ráfogták volna, hogy szakmai irigység van benne, pedig szerinte erről szó sincs.

A legnagyobb dühöm vele kapcsolatban, amikor elvállalta a Vundersön és Zuperszexi című late-night show-t, amiben szellentést gyújtottak meg, valamint azon röhögtek, hogy a 65 éves Boros Lajos mikrofonja ki van kapcsolva.

Jáksó a lapnak azt is elárulta, hogy noha a mai televíziózás nem hiányzik neki a minőségromlás miatt, akad néhány műsorvezető, akit kifejezetten tehetségesnek tart.

Istenes Bence például szerintem nagyon tehetséges srác, megvan a kellő érzékenysége, és érezhető rajta, hogy nem buta fiú. De Majkát is tehetséges műsorvezetőnek tartom, mindamellett, hogy emberileg nem túlságosan kedvelem.

Jáksó László jelenleg informatikusként dolgozik, négy éve megnősült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik