Élet-Stílus

Portrét készíttetett magáról a macska az iskolai fotózáson Walesben

Ziggy rendszeresen részt vesz a rendezvényeken, legszívesebben az igazgató asztalán alszik.

Ziggy rendszeresen elkíséri gazdáit, a hétéves Chloe-t és a tízéves Megant az észak-walesi Flintshire-ben található általános iskolába.

A Metro szerint a négyéves macskát már az egész iskolában ismerik, Ziggy állandóan besurran az osztálytermekbe, és rendszeresen alszik egy jót az igazgató asztalán, de még a rendezvényeken is meg szokott jelenni. Így történt akkor is, amikor a tanulókat fényképezték az iskolában.

Ziggy beosont a terembe, majd ahogy szabaddá vált a fotózáshoz használt szék, felugrott rá és megpihent egy kicsit.


A fotós tette a dolgát, és készített néhány képet a macskáról, aki úgy viselkedett, mintha pontosan tudná, hogy portréfotózáson vesz részt. Pózolt, hol a lencsébe nézett, hol elegánsan félrefordította a fejét.

A macskáról készült fotókat itt tudod megnézni.

A lányok később odaadták a képeiket az édesanyjuknak, Ziggy fotójával együtt.

Chloe átadta nekem a borítékot, arra számítottam, hogy az ő fényképei lesznek benne. Amikor viszont belenéztem, egyből kitört belőlem a nevetés, ahogy az összes anyukából, aki látta a képet

– mondta Emma.

A macska először 2019-ben látogatott el az iskolába, amely mindössze 10 perces sétára van az otthonától.

Az iskolaigazgató azt mondta, sokáig furcsállták, hogy bejár a macska az iskolába, de már megszokták, a gyerekek pedig megszerették. Mark Biltcliffe szerint Ziggy példát is mutat a tanulóknak azzal, hogy egyetlen nap sem hiányzik az iskolából, ráadásul segít megtanítani a gyerekeknek, hogyan kell kommunikálni az állatokkal.

Az anyuka elmondta, hogy a lányai fotói mellett Ziggy fényképének másolatát is kiteszi a kandalló fölé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik