Élet-Stílus

Nyerő Páros: Muri Enikő romantikus vallomást tett párjának, Tóth Szabi reakciója többeknek nem tetszett

Egyesek szerint az énekesnő sokkal jobban odáig van a párjáért, mint fordítva.

Őszinteségi estet tartottak a Nyerő Páros villájában, amelyen a pároknak arra a kérdésre kellett válaszolniuk a többiek jelenlétében, hogy mit kívánnak a szerelmüktől, hogy kapcsolatuk még tökéletesebb legyen. Tóth Szabi egy „lazább történeti kitekintéssel” kezdte mondandóját. Párjáról azt mondta, megismerkedésükkor a szakmai karrierje „elérte a plafont”, sőt, nem is igazán tudta, ki az a Muri Enikő.

Én egy ilyen klasszik alfahím vagyok a kapcsolatban, és még skorpió is vagyok mellette, tehát halmozottan hátrányos a történet ilyen szempontból

– jellemezte magát beszéde egy pontján a Sugarloaf zenekar vezetője.

A hosszúra nyúlt, terjengős monológról utóbb a többiek is elmondták a véleményüket.

Esküszöm, hogy frankón nem tudom visszamondani, hogy miről beszélt. Megpróbálta magát egy olyan helyre pozícionálni, amit szeretne, hogy mi úgy gondoljunk

– mondta Hódi Pamela, Lotfi-Schadi Réka szerint pedig Tóth Szabira jellemző, hogy nagyon szeret sokat beszélni magáról, de a lényegről nem árul el semmit.

Muri Enikő ezek után egy megható levelet olvasott fel párjának, ami kettejük kapcsolatáról és jövőbeli vágyairól szólt.

Tudom, hogy egyszer kimondhatom neked a valóban boldogító igent, és a karodban fogod könnyes szemmel ringatni a mi kislányunkat, Olíviát. Mindennél jobban szeretlek, ami napról napra csak erősebb. Azt kívánom, hogy a mi szerelmünk soha ne múljon el

– fogalmazott az énekesnő, Tóth Szabi közömbösnek tűnő reakciója a romantikus sorokra azonban többeket meglepett, köztük Hódi Pamelát és Megyeri Csillát. Utóbbi azt mondta, szerinte Muri sokkal jobban odáig van a párjáért, mint fordítva. Állításával Molnár Zsolt is egyetértett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik