Élet-Stílus

A Google véletlenül negyedmillió dollárt küldött egy bloggernek

Sam Curry több mint 100 millió forintnyi pénzhez jutott, első dolga az volt, hogy jelezze a tévedést.

Sam Curry blogger, aki a Yuga Max biztonsági mérnökeként is dolgozik, körülbelül egy hónapja vette észre, hogy váratlanul 250 ezer dollár (kb. 100,7 millió forint) landolt a számláján.

A feladó a Google volt.

A Metro szerint Curry nem akarta megtartani a pénzt, azonnal fel is vette a kapcsolatot a céggel, de az ügyfélszolgálat három hétig nem válaszolt a megkeresésére.

A blogger végül a közösségi médiában próbálta felkelteni a Google figyelmét.

Currya Twitteren megosztott egy képet a tranzakcióról, és leírta, hogy már több mint három hete megkapta a 249 999 dollárt, de még mindig nem tudja, miért.

Van valami mód, hogy kapcsolatba léphessünk a Google-lal? Nekem ok, ha nem akarják visszakapni…

– írta.

Ez a felhívás már működött, a tweet megjelenése után nem sokkal e-mailt kapott cégtől. A Google megerősítette, hogy tévedés történt, Curry pedig visszafizette a pénzt a helyi Wells Fargo bankban.

A cég azt közölte a The Independenttel, hogy a kifizetés „emberi mulasztás” eredménye.

Nagyra értékeljük, hogy az érintett partnerünk gyorsan felhívta a figyelmünket a tévedésre

–közölték.

A Twitteren sokan hozzászóltak Curry bejegyzéséhez.

Néhányan azt írták, hogy ők biztosan megtartották volna a pénzt, mások viszont felhívták a figyelmet, hogy, ha nem küldte volna vissza a jogtalanul járó összeget, akkor bűncselekményt követett volna el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik