Élet-Stílus

Nyerő Páros: Muri Enikő faképnél hagyta a párját, miután nem magyarázta el neki, miért nem törölte Facebookról az exével közös képeit

Az énekesnőnek azért is könyörögnie kellett, hogy Tóth Szabi legalább a csókolózós fotóikat törölje le.

A Nyerő Páros tegnap esti adásában Tóth Szabi arról beszélt a bemutatkozáskor, hogy bár Muri Enikővel évek óta együtt vannak, a fellépéseiken nem akartak a kapcsolatukkal haknizni, ahogyan azt sem látták indokoltnak, hogy a közösségi oldalaikat teleszórják a közös, szerelmes fotóikkal. Bár a zenész magabiztosan állította mindezt, Muri hamar jelezte neki, hogy ő nem ért vele teljesen egyet.

Mai napig a volt feleségedről miért vannak fent képeid a Faceookodon?

– fordult a párja felé az énekesnő, mire Tóth azt felelte, róla is vannak fent fotók a közösségi oldalán.

Mint a kollégád, igen. Ezen gondolkodj el! Annak idején úgy kellett neked könyörögni, hogy legalább a smacizós képeidet szedd már le, mert gecire zavar!

Muri eközben levette a mikroportját és sértődötten kivonult a stúdióból, a harag viszont valószínűleg nem tartott sokáig, a zenész ugyanis később ismét az énekesnővel az oldalán elmondta, hogy nyerni jöttek a versenybe, és annyira biztosak a győzelmükben, hogy otthon elzárták a vizet, a gázt, illetve az internetet és a tévészolgáltatást is lemondták egy hónapra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik