Élet-Stílus

Sztárban Sztár leszek!: Állva tapsolt a zsűri a Kárpátaljáról érkezett versenyzőnek

Sztojka Vanessza hat évvel ezelőtt a Sztárban Sztár + 1 kicsi versenyzője volt.

A Sztárban Sztár leszek! tegnap esti adásában egy korábbi évad szereplője lépett színpadra. A Kárpátalján élő Sztojka Vanessza a 2016-os Sztárban Sztár + 1 kicsiben énekelt, a verseny idei évadában pedig egyedül próbált szerencsét.

Nem jöttünk el Kárpátaljáról, ott élünk

– felelte Sztojka a mesterek kérdésére, mielőtt énekelni kezdett volna.

Nagyon nehezen viseltem az egészet a családommal együtt. Úgy feküdtünk le, hogy nem tudjuk, mi lesz reggelre, nem tudjuk, megéljük-e a reggelt. Eléggé pánikhangulat van én azt mondom, még mindig. Ha kimegyünk az utcára, embert nem lehet látni, mert félnek kijönni

– mondta később a kamerának a versenyző, aki úgy érzi, a zene az, ahová menekülni tud ebben a helyzet, nagyon fél ugyanis attól, hogy a párját vagy az édesapját besorozzák, attól pedig főleg, hogy ha így alakul, nem térnek majd vissza a családhoz.

Sztojka Christina Aguilera The Voice Within című dalát adta elő, amivel osztatlan sikert aratott. A mesterek állva tapsolták meg, majd mivel mind úgy érezték, Köllő Babett lenne számára az ideális mentor, végül a színésznő csapatában kapott helyett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik