Élet-Stílus

Adott 3000 dollár jattot a pincérnőnek, most beperli az étterem

Azt állítja, nem is adott ekkora borravalót.

Nem akart hinni a szemének Marina Lambert, az Alfredo’s Pizza Cafe pincérnője, mikor az egyik vendég egy hatalmas borravalót adott neki.

A vásárló mindössze egy strombolit (egy körülbelül egy bejglinek kinéző pizzatekercset) rendelt 13,25 dollárért, azaz 5300 forintért, de mellette hagyott egy 3000 dolláros, vagyis 1,2 millió forintos borravalót is. A nő úgy érezte, megnyerte a jackpotot, főleg most, a koronavírus-járvány után.

A számlára, amit hitelkártyával egyenlített ki a vevő, Eric Smith azt írta „Borravaló Jézusnak”, amiről azt állította, hogy egy közösségi médiás mozgalom.

Később azonban letagadta az egészet, vitatta a hitelkártya-terhelését a bankjánál, a pénzt viszont addigra a pennsylvaniai étterem már kifizetett az alkalmazottjának – írta a Daily Mail.

Smith azt mondta a az Office című sorozatban is megemlített Alfredo’s-nak, hogy ha gondolják, pereljék be, amit meg is tett az étterem, mert teljesen kifogytak a pénzből, legalább is ezt állítja az étterem üzletvezetője, Zachary Jacobson.

Jacobson egyébként nem tagadja, szorgalmas munkatársuk, Lambert megérdemli a pénzt, és hogy egyébként a hatalmas borravaló, pontosabban az azt követő érdeklődés,  jót is tett a kis vállalkozásuknak. De már három hónap eltelt az eset óta, ők nem kapták vissza az összeget, amit már nagyon szeretnének újra látni.

https://youtu.be/S6h3nqWBNPE

Ajánlott videó

Olvasói sztorik