Élet-Stílus

Sztárban Sztár leszek!: Tóth Gabi könnybe lábadt szemmel hallgatta a nehéz sorsú versenyző előadását

Négy igennel jutott tovább, Pápai Joci lett a mestere.

Sok minden előfordult a Sztárban Sztár leszek! vasárnapi első válogatóján:

  • Szekeres Adrien lányának produkcióját álló ováció fogadta;
  • volt, aki erotikus verset írt és adott elő Köllő Babettnek;
  • de olyan versenyző is akadt, aki viselkedésével kiakasztotta a mestereket.
Kapcsolódó

Megható pillanatokból sem volt hiány: a 17 éves Kökény Dániel a produkciója előtt megosztotta a történetét a kamerák előtt. Mint kiderült, az apját nem ismeri, édesanyja pedig lemondott róla, ezért születése óta a nagyszülei nevelik. Anyagi nehézségeik is vannak, nemsokára pedig ki fogják őket lakoltatni.

Azt szeretném, hogy el tudjak indulni a zenei pályán, és hogy a családomat segíteni tudjam

– mondta Kökény színpadra lépése előtt.

Ezek nagyon nehéz emberi történetek. Valamiért azt gondolom, hogy iszonyat boldog élet vár azokra az emberekre, akiknek ilyen nehéz indítást adott az Isten vagy a sors

– fogalmazott Tóth Gabi a versenyző bemutatkozása után.

Kökény a When I Was Your Man című dalt énekelte el, amit Tóth Gabi könnybe lábadt szemekkel figyelt, Köllő Babett pedig a végén állva tapsolta és megölelte a versenyzőt. „Zseniális vagy, te jó ég! Akkora tehetség vagy, mint ide New York” – mondta a fiú nyakába borulva.

A mesterek az értékelés után négy igennel juttatták tovább, majd egy rövid megbeszélést követően arra jutottak, hogy Pápai Joci dolgozhat együtt a versenyzővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik