Élet-Stílus

„Menő lenne, ha a tüntetésen találkoztam volna Tóth Gabival” – Molnár Áron szerint az oktatás helyzete pártpolitikáktól független

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Az aktivista is részt vett a Diákok a Tanárokért szervezésében megvalósuló tanévnyitó tüntetésen.

Molnár Áron színészi tevékenysége mellett társadalmi kérdésekben is gyakran megszólal, ő is ott volt a pénteki Diákok a Tanárokért mozgalom által szervezett demonstráción. A Reggeli vendégeként arról beszélt, nagyon menőnek tartja, hogy a diákok bulizás helyett tüntetést szerveznek, hogy kiálljanak a tanáraik mellett.

Kapcsolódó
„Az osztályfőnökünk elment egy gyárba dolgozni”
Tüntetéssel, viharos körülmények között indult az idei tanév, a diákokat megkérdeztük Maruzsa Zoltán gondolatairól is.

Molnár az interjúra is kockás inget húzott, mert mint mondta, ez az oktatás függetlenségének szimbóluma. Szerinte a diáktüntetés nem arról szólt, hogy a fiatalok forradalmat akarnának szítani, csupán azt szeretnék elérni, hogy minőségi oktatást kaphassanak, legyen párbeszéd a kormány és a szakszervezetek között, és becsüljék meg végre a tanáraikat.

Mikor a műsorvezetők az „ellenszélről” kérdezték, amiben próbál helyt állni, Molnár Áron azt mondta:

Szerintem ebben a szituációban tök menő lenne, ha a tüntetésen találkoztam volna, mondjuk Tóth Gabival, Nagy Feróval, Győzikével, vagy akár Kis Grófóval, akin azért a választásnál láttuk, hogy kormánypárti hangokat pengetett. De amúgy az oktatás helyzete jobb- és baloldaltól teljesen független kéne, hogy legyen. Tök menő lenne, ha ők kint lennének ezeken a tüntetéseken, és beleállnának valós társadalmi kérdésekbe, mert hiszen az ő gyerekeik is suliba fognak járni, az ő gyerekeiknek sem lesz matektanára

– fogalmazott az aktivista.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik