Élet-Stílus

Éppen kezdték volna kiműteni egy halottnak nyilvánított donor szerveit, mikor ismét életjeleket mutatott

Boy_Anupong / Getty Images (illusztráció)
Boy_Anupong / Getty Images (illusztráció)
Bár azért ajánlotta fel korábban a szerveit az ételmérgezés szövődményeibe majdnem belehaló amerikai férfi, hogy másokon segíthessen vele, végül a saját életét is megmentette a döntéssel.

Egy orvosok által agyhalottnak nyilvánított férfi neurológiai aktivitás jeleit mutatta pillanatokkal azelőtt, hogy a korábban donorként felajánlott szerveit elkezdték volna kiműteni a testéből – írja a Daily Mail.

Az Észak-Karolinából származó Ryan Marlow azért került kórházba, mert liszteriózist kapott – ami olyan súlyos bakteriális ételmérgezésnek számít, hogy abba bele is lehet halni. A 37 éves, háromgyerekes apa már két hete volt a kórházban, amikor augusztus 27-én a fejében kialakuló agyi ödéma okozta szövődmények miatt „klinikailag halottnak” nyilvánították.

A szerveit jótékony célokra felajánló férfit azonban addig lélegeztetőgépen kellett tartani, ameddig nem találták meg azokat az embereket, akikbe átültethetik a tüdejét, a szívét és a máját. Végül augusztus 30-án gyűlt össze a családja a Winston-Salem városában található kórházban, hogy végső búcsút vegyenek tőle.

A férfi felesége, Megan – aki a közösségi médiába számol be rendszeresen a férje történetének fejleményeiről – azt mesélte, hogy megszakadt a szíve, amikor felkeresték a kórházat, de aztán az egyik unokahúga azt mondta neki, hogy

Ryan megmozdította az egyik lábát, amikor a gyerekeiről készült videókat mutogattak neki – ezért az orvosok úgy döntöttek, elvégeznek még egy CT-vizsgálatot.

Mivel a vizsgálat agyi aktivitást mutatott ki a halottá nyilvánított betegnél, ezért egy szakértői bizottságot hívtak össze, akik arra jutottak, hogy nem lett volna szabad Ryan Marlow-t halottnak nyilvánítani.

Szó szerint ott várt a szervkivételt elvégző csapat, hogy elvigyék (…), de én mondtam a nővérnek, hogy »azonnal állítson le mindent«

– idézte fel az eseményeket az asszony, akinek az élő videóit a lap szerint több ezren követik.

Bár Megan a videóiban nem győzi hangsúlyozni, mennyire hálás azért, hogy Ryan végül nem kötött ki a ravatalozóban, a család küzdelmei még nem értek véget – hiszen a családfő most is mély kómában van, és az orvosok szerint kritikus az állapota.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik