Élet-Stílus

Házasodna a gazda: Vera gazdaasszony unta a libegős randit, inkább szólt, hogy menjenek haza

rtl klub
rtl klub
A gazdaasszony nem sokat beszélt, ellenben randipartnere helyette is.

A Házasodna a gazda legutóbbi epizódjában Vera gazdaasszonyt randira vitte Krisz: libegőzni mentek, majd azt tervezték, beülnek egy étterembe is. Miután gyakorlatilag nulla közös témát találtak a randevú alatt, a gazdaasszony látványosan unni kezdte a délutánt.

„Engem nagyon feltöltött az ide út és a libegőzés is” – vélekedett az udvarló, aki nyugtázta, olyan dolog talán nincs is, amihez ne tudna hozzászólni. Krisz úgy értékelt, „benne már begyulladt az őrláng”.

Vera gazdaasszony végül az éttermezést lefújta, arra hivatkozva, a gyomra miatt sem jó ötlet, a libegőzést ebből a szempontból sem bírta.

Kicsit úgy érzem, hogy elmentünk egymás mellett, nem annyira találtuk meg a közös, női-férfi hangot. Volt bennem az is, hogy kicsit untam, ezért is gondolom, hogy jó döntés, hogy hazafelé vettük az irányt

– mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik