Élet-Stílus

Hunyadi Donatella az apjáról: Jóban vagyunk, hogy régen mi volt, azon változtatni nem lehet, jóvá tenni se

Birton Szabolcs
Birton Szabolcs
A kapcsolatot tartják, sőt néha az éneklésről is beszélnek.

Hunyadi Donatella szerepelt Palik László Futtában című YouTube-műsorában. Kiszel Tünde lánya azzal kezdte az interjút, alapvetően két pályán mozog: énekel és modellkedik, de az izgulás általában csak fellépések előtt találja meg, a fotózásoknál nincsenek vele ilyen problémák.

Majd azzal folytatta, milyen volt felnőni a naptárdíva lányaként.

Kettős érzelmek vannak bennem, mert egyrészről a világ legjobb dolga volt, de nem azért, mert ismert édesanyám van, mert ő a legjobb édesanya a világon. Jó értékeket adott át nekem. Én sokkal erősebbnek gondolom magam, mint anya. Könnyebben viselem a bántást, amiből egyre kevesebb van.

A modell beszélt a vezetéknevéről is, amit anyai ágról örökölt: Kiszel családjában volt egy Hunyadi nevű illető, akit a naptárdíva nagyon tisztelt. Kiderült, operaénekes apjával, Lukács Lászlóval tartja a kapcsolatot, bár erről meglehetősen elérzékenyülve beszélt.

Nem tudok mit mondani. Jóban vagyunk, hogy régen mi volt, azon már változtatni nem lehet úgysem. Jóvá tenni se feltétlenül. Ennyi.

Megemlítette, úgy érzi, sokszor dupla annyit kell bizonyítania, csak azért, mert anyja ismert ember: „Sokan azt gondolják, hogy mivel én énekelek és modellkedem, sokkal könnyebb is jó dolgokat elérnem. De nem, mert dupla annyit kell bizonyítsak, mint másnak. Hogy ne mondják azt, azért vagyok ott, mert valakinek a lánya vagyok. Ez nyomaszt. De ezt dobta a gép, ezt is fel lehet jóra használni”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik