Élet-Stílus

Kétfejű macska született Arkansasban

Batman egyik legrégebbi ellenfele után nevezték el.

Az arkansasi Harrison városában élő Ariel Contreras a napokban épp mosni készült, amikor macskájuk erősen nyávogni kezdett – mint kiderült, a szülés első pillanatai voltak ezek, egymás után jöttek világra a kismacskák.

Drágám, ennek két feje van

– mondta Contreras férje az egyik kiscicát látva, amit a nő először hitetlenkedve fogadott, de aztán meglátta a macskát, amelynek két szája, két orra és négy szeme volt.

Az így született cicákat Janus-macskának hívják, a kétarcú római isten nyomán, az állapotot ritka születési rendellenesség okozza. Contrerasék a fura állatkát Harvey-nak nevezték el, Batman egyik legrégebbi ellenfele, a Kétarc (Harvey Dent) után.

A KY3 csatornának nyilatkozott dr. Tim Addis állatorvos, aki elmondta, hatvan éves praxisa alatt nem találkozott ilyesmivel. Az mondja, a cica mindkét száján keresztül táplálható.

A családnak az első napokban többször is állatorvoshoz kellett vinnie a kis Harvey-t (ezért gyűjtésbe is kezdtek). Ariel Contreras azt nyilatkozta a tévének, tud olyan cicáról, amelyik 12 évig élt ilyen állapotban, és egy másikról, amely 15 esztendeig élt, úgyhogy imádkozik, hogy az ő kiscicájuk is kibírja ennyi ideig, mindent megtesznek ennek érdekében.

FRISSÍTÉS: egy augusztus 21-i Facebook-posztban Contreras közölte, hogy Harvey sajnos elpusztult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik