Élet-Stílus

Tóth Angelika gyertyákkal, zenével és illóolajokkal készült a vajúdásra, egyiket sem volt ideje bevetni

Négy órával az első fájás után már a mellkasán pihent a kislánya.

Tóth Angelika, a Keresztanyu színésznője február elején jelentette be, hogy első gyerekével várandós. A minap a Story magazinnak mesélt arról, hogy igencsak komoly felkészülés előzte meg a szülését, de a tervei közül több részlet is füstbe ment.

Kapcsolódó
Első gyerekével terhes a Keresztanyu színésze, Tóth Angelika
Férjével tudatosan készültek a gyerekvállalásra.

Voltunk tanfolyamon a férjemmel, rengeteget beszélgettünk róla, eljártam jógázni, illóolajokat vásároltam. Szóval mindent igyekeztem megtenni annak érdekében, hogy szép szülésélményem legyen. Felkészültem a többórás vajúdásra, vittünk be zenét, gyertyát… Ehhez képest a kisasszony úgy érkezett, mint egy kis rakéta

mondta a lapnak a színésznő, akinek a babája, Sári az első fájások után négy órával már az édesanyja mellkasán ismerkedett a világgal.

Idő sem volt az illóolajokra vagy a zenére. Ezenkívül egyébként minden úgy történt, ahogy szerettem volna, természetes úton, fájdalomcsillapítás nélkül hoztam világra a kislányomat.

Bár eredetileg úgy tervezte, fél évvel a szülése után visszatér a munkához, mostanra úgy érzi, még egy év is korai lenne. Bár mindenképp szeretne még színpadon állni és forgatni, jelenleg nem gondol munkára, a megérzéseire hallgat édesanyaként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik