Élet-Stílus

Hódi Pamela: Minden férfiban sok minden idegesített, Bencében semmi

TV2
TV2
Öt éve vannak együtt a férjével.

Hódi Pamelát annak idején az Édes Életben ismerte meg az ország Berki Krisztián párjaként. Valóságshow-szereplőből influenszer lett, ma viszont már jóval csendesebb a magánéletét illetően, mint évekkel ezelőtt. Tóth Bencével öt éve alkotnak egy párt, 2020-ban házasodtak össze, úgy érzi, boldogabb nem is lehetne mellette.

Kapcsolódó
Hódi Pamela férjhez ment, és már jön is a baba
Fél évvel ezelőtt még külön éltek.

A házasságom Bencével egyik korábbi párkapcsolatomhoz sem hasonlítható. Minden férfiban – már sokkal hamarabb – sok minden idegesített, Bencében semmi. Öt éve vagyunk együtt, még mindig izgatottan várom haza, és azt érzem, hogy még jobb minden, mint az elején

mondta a Story magazinnak Hódi, aki szerint a házasságuk titka az lehet, hogy a férjével mindketten ugyanolyan fontosnak tartják a másik boldogságát, talán még fontosabbnak is, mint az önös érdekeiket.

Apróságnak tűnhet, de egy édesanya életében óriási segítség, ha néha a párja kel fel éjjel a babához. Bence ezt megteszi akkor is, ha hajnalok hajnalán kel, és reggel dolgozni megy. Mindig segíteni akar, hogy nekem könnyebb, jobb legyen

– magyarázta Hódi, aki a párjával együtt neveli a kilencéves Natit, és a közös kislányukat, Evoletet is, aki nemrég lett egyéves.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik