Élet-Stílus

Egy éve ilyenkor: rejtélyes okból halt meg több idős ember Óbudán

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Mint minden héten, most is mutatjuk, mi érdekelte olvasóinkat leginkább egy éve ilyenkor.

Tavaly nyár közepén még a koronavírus elleni védekezés volt az egyik legfontosabb téma: legolvasottabb tartalmunk is egy olyan cikk volt, amely egy kínai vakcinák hatásosságát vizsgáló tanulmányról szólt. De ezen kívül Polgár Tünde stílustanácsai, egy különös nevelési praktika Kínából, Magyarország legértelmetlenebb körforgalma, valamint az óbudai panelekben gyanús körülmények között elhalálozó idősekről szóló hír érdekelte leginkább az olvasóinkat.

A koronavírus elleni vakcinák hazai megjelenése után hivatalos állami vizsgálat híján a fővárosi önkormányzat szerette volna megtudni, melyik védőoltás mennyire hatásos, ezért ingyenes antitestteszteket biztosítottak a 60 év felettieknek. A vizsgálat első eredményeit – melyekből kiderült, hogy a Sinopharm vakcinája valóban nem túl hatásos ebben a korosztályban – pont egy éve hozták nyilvánosságra.

Megjöttek a fővárosi antitestvizsgálat első eredményei: a Sinopharmmal oltott 60 év felettiek negyedének nincs antitestes védettsége
A többi oltóanyag esetében a megfelelő antitest-szinttel nem rendelkezők aránya lényegesen alacsonyabb.

A luxusfeleség, Polgár Tünde úrinőknek szóló nyaralási stílustanácsairól beszámoló hírünk, melyből megtudhatjuk, miért nem előnyös szerinte a madzag bikini, szintén rengeteg embert érdekelt.

Polgár Tünde: A puncid úgy fog kinézni, mint egy dagadt alma
A luxusfeleség stílustanácsadónak állt.

Egy kínai család úgy döntött, különleges módszert választ kamaszlányuk „megzabolázására”: elküldték egy lakatlan szigetre túlélőtáborosat játszani.

Egy elnéptelenedett szigeten hagyták 13 éves lányukat, hogy „megszelídítsék”
Úgy gondolták, ezzel majd jót tesznek a lázadozó 13 évessel.

Az eredetileg csupán két irányba ágazó sajószentpéteri körforgalom valódi értelmét is megtudhattuk tavaly ilyenkor.

Értelmet nyer az ország legnevetségesebb körforgalma
A sajószentpéteri körforgalommal talán még az is találkozott, aki Borsod közelében sem járt soha.

És végezetül egy bűnügyi hír következik arról, hogy több óbudai idős ember halálára sem sikerült meggyőző magyarázatot találni.

Gyanús körülmények közt halt meg több idős ember óbudai panelekben
Az óbudai tömb lépcsőházában már kihelyeztek a helyi lakásszövetkezet által lepecsételt üzenetet is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik