Élet-Stílus

Rúzsa Magdi: Úgy érzem, jobb helyzetben vagyok, mint egy olyan anyuka, aki napi 8-9 órában dolgozik

MTI / Mohai Balázs
MTI / Mohai Balázs
Szerinte a lehető legjobb időpontban vált édesanyává.

Rúzsa Magdi hármas ikrei február elején születtek meg, az énekesnő pedig azóta már a színpadra is visszatért.

Kapcsolódó

A Best magazinnak most arról mesélt, hogy az anyasággal kikerekedett az élete, művészként is szeretne ebből az erőből táplálkozni. Fokozatosan tér vissza a koncertezéshez, azt mindenképp szerette volna megvárni, hogy a babái elég nagyok legyenek ahhoz, hogy biztonságban otthon tudja hagyni őket az édesapjukkal.

Úgy érzem, én jobb helyzetben vagyok, mint egy olyan anyuka, aki napi 8-9 órában dolgozik, hiszen nekem csak hétvégenként van dolgom, és csak néhány órára kell magukra hagynom a babákat. Sok fiatal anyuka szórakozni megy, ha akad egy-két szabad órája. Én koncertezni

– mondta a lapnak hangsúlyozva, hogy a férjére mindenben számíthat, amíg az egyikük dolgozik, a másik ügyel a kicsikre.

Az énekesnő személyisége saját bevallása szerint sokat változott azóta, hogy anya lett: nagyobb türelemre tett szert, és már nem tartja magát olyan kemény nőnek, mint amilyen a gyerekeinek születése előtt volt.

Úgy érzem, a lehető legjobb időpontban váltam édesanyává, éppen akkor, amikor lelkileg is felkészültem rá. Nem is gondolkodom azon, hogy miért is nem előbb történt mindez, mert minden úgy a legtökéletesebb, ahogy van

–  magyarázta Rúzsa, aki jelenleg úgy érzi, nem is kívánhatna többet az élettől, hiszen a munkája és a családja is boldoggá teszi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik