Élet-Stílus

Folyik a nyomozás Britney Spears gyámsági ügyében, kihallgatják az énekesnő apját

David Becker / Getty Images
David Becker / Getty Images
Azt akarják kideríteni, hogy Jamie Spears valóban rosszul bánt-e a lányával a 13 év alatt, amíg a gyámja volt.

Szerdán egy kaliforniai bíróságon elrendelték Jamie Spears kihallgatását annak a nyomozásnak a részeként, ami azokat az esetleges visszaéléseket vizsgálja, amit a férfi Britney Spears gyámjaként, illetve az énekesnő teljes vagyonának felügyelőjeként elkövethetett. Az ítélet szerint a vallomástételnek harminc napon belül, augusztus 12-ig meg kell történnie. A bíró július 27-ig kért haladékot, hogy eldöntse, Britney Spearsnek is kell-e tanúskodnia.

Mathew Rosengart, az énekesnő ügyvédje sikerként könyveli el ezt a lépést, szerinte Jamie Spears hónapok óta próbál kitérni a kihallgatás elől, de most végre elérkezett a leszámolás napja, amikor számon kérik a gyámság 13 éves időszaka alatti tetteiért. Az, hogy emiatt beperlik-e majd, az már egyedül Britney Spearsen múlik

Legutóbb azzal gyanúsították meg Jamie Spearst, hogy a gyámság fennállásának ideje alatt kémkedett a lánya után, valamint bepoloskázta a szobáját és a telefonját, hogy folyamatos megfigyelés alatt tartsa őt. A férfi az összes többi váddal együtt ezt is tagadja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik