Élet-Stílus

Judy-nak mindig azt mondják, hogy „szőrös” a hangja

Jól tud másokat utánozni.

A Groovehouse együttes énekesnője, Judy volt a Palikék világa nevű Youtube-csatorna Három Igazság című műsorának legutóbbi vendége. Először a kivételes hangi adottságairól kérdezték.

Érdekes, hogy van egy adottsága, egy olyan »szőre« a hangomnak – mindig mondják, hogy olyan »szőrös« a hangom –, amivel jól tudok különböző előadókat utánozni. Gyerekkoromban ez óriási hobbim volt, hogy állandóan mindenkit leutánoztam

– mondta, Csepregi Évát hozva fel példának.

Az énekesnő elárulta, hogy nem gondolkodott külföldi karrier építésében, de egyszer majdnem kiment egy óceánjáró hajóra énekelni, hogy pénzt keressen. Nem sokkal később azonban bekerült egy együttesbe, és 1995-ben megjelenhetett az első albuma, amire már régóta vágyott. A Vad tangó című lemezén metálos stílusban énekelt.

Ott voltam egy út előtt, hogy balra vagy jobbra. Nem tudtam, melyik volt a nagyobb karrier, de valamiért úgy éreztem, hogy itthon szeretném megmutatni, hogy ki vagyok

– árulta el azzal kapcsolatban, hogy végül miért maradt itthon. Ezt a döntését később sem bánta meg.

Arra a kérdésre, hogy elég-e neki a popkarrier, az énekesnő úgy felelt:

Nyilván a Groovehouse-ba nem áriázni és virgázni kell, viszont slágereket kell énekelni, amit velünk énekel többezer ember. Ezt tudtuk sikerre vinni. A siker, és az, hogy ott állnak az emberek, az engem kielégít, nekem ez egy visszajelzés

– mondta el, hozzátéve: mindig vannak kompromisszumok a zenekaron belül, a most készülő lemezen is lesznek olyan dalok, amiket ő is szívesen énekel.

Judy a műsor további részében a 28 évvel ezelőtti autóbalesetéről, az ezt követő nehéz időszakról és az anyaságról is beszélt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik