Élet-Stílus

„Tegye le a hotdogot!” – szólította fel a rendőr, de nem tett ennek eleget, három év börtön lehet a vége

Getty Images
Getty Images
Inkább annak tett eleget, hogy „dobja el a hotdogját”.

A floridai St. Petersburg egy belvárosi utcáján hotdogot árult szombat hajnalban a 47 éves Jason Stroll, mikor a rendőrök többször is figyelmeztették, megsérti a helyi jogszabályokat. Stoll azonban nem foglalkozott a felszólításokkal és tovább árulta az ételét.

A gyanúsítottat arra kértük, hogy tegye le a hotdogot, de folytatta az eladási tevékenységet

– számolt be róla egy rendőr a letartóztatási iratokban.

Amikor Strollt utasították, hogy dobja el a hotdogot, „nagyon feldúlttá” vált, és nekidobta a hotdogot az egyik egyenruhásnak.

A hotdog eltalálta a rendőrt, de nem sérült meg – számolt be róla a Smoking Gun.

A letartóztatásakor is ellenálló férfit hivatalos személy elleni erőszak miatt letartóztatták.

2650 dollár (1 millió forint) óvadék ellenében szabadon engedték még szombat reggel Strollt, aki St. Petersburgtól a több mint 60 kilométerre fekvő New Port Richey-ben él a feleségével az év elején vásárolt 230 ezer dollárért (91 millió forintért) vásárolt házukban.

Ha a bíróságon bűnösnek találják, egy legalább három éves börtönbüntetéssel nézhet szembe az „ami nem öl meg, erősebbé tesz” tetoválást is magán viselő férfi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik