Élet-Stílus

Brad Pitt arcvakságban szenved, de senki nem hiszi el neki

Rachel Luna / Getty Images
Rachel Luna / Getty Images
Egyelőre csak önmagát diagnosztizálta.

Brad Pitt a GQ-nak adott interjúban arról beszélt, meggyőződése, hogy prozopagnóziában, más néven arcvakságban szenved, azonban állítása szerint az emberek nem hisznek neki. Hivatalosan még nem diagnosztizálták nála a zavart, de szeretne találkozni valakivel, akinél bizonyítottan fennáll az arcfelismerési képesség hiánya.

A színész elmondása szerint amiatt aggódik, hogy egyesek esetleg távolságtartónak, zárkózottnak, megközelíthetetlennek vagy önelégültnek tartják, amiért nem emlékszik rájuk, vagy nem ismeri fel őket. Már évekkel ezelőtt is beszélt arról, hogy sokan emiatt utálják, mert azt gondolják, tiszteletlen velük. Ő azonban biztos benne, hogy a betegség áll a dolog hátterében.

Prozopagnózia

A betegek nem ismerik fel ismerőseik arcát, olykor még a saját arcukat sem, annak ellenére, hogy a látásélesség és az általános intellektus sértetlen marad. Mivel az arc egy igen fontos azonosító tényező, ezért azok az emberek, akik nem képesek arcok felismerésére, csak olyan másodlagos jellemvonásokból következtethetnek a személyek kilétére, mint a ruházkodás, a hajszín, a testalkat vagy éppen a beszédhang.

Nagyjából a világ népességének 2,5 százaléka szenved eltérő mértékű arcvakságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik