Élet-Stílus koronavírus

Az új-zélandi repülő maszkos babája a „hős, akire szükségünk van”

Nagyon megosztja az internetet, hogy ez vicces vagy éppen ellenkezője.

Több közösségi oldalon is megjelent az a kép, amelyen az Air New Zealand járatán egy, a teljes arcát egy maszkkal elfedett baba látható. Az Aucklandből Wellingtonba tartó gépen a kisgyerek arcát teljesen eltakaró, felnőtt maszkon csak két kis lyukat vágtak, hogy kilásson.

A fotót készítő Jandre Opperman azt mondja, nagyon aranyos volt a csecsemő, egész végig ugrált, gügyögött, „a leszállást kicsit szórakoztatóbbá tette”.

A kommentelők egy része is úgy gondolja, hogy vicces a maszkos gyerek, szuperhőshöz, horrorfilmek szereplőihez hasonlítják, vannak azonban olyanok is, akik szerint szörnyű, és ez egy példája a „gyerekbántalmazásnak” – idézi az Independent.

Air NZ passenger fully masked up from newzealand

Hogy mennyire hatásos így a maszk, arra a Spinoffnak válaszolt Siouxsie Wiles mikrobiológus, covid-szakértő. Azt mondta, hogy kicsit visszavetheti a belélegzett vírus mennyiségét, de a leghatásosabb megoldás egy direkt gyerekeknek szánt méretű maszk lenne.

Az új-zélandi törvények egyébként csak a 12 éven felülieket kötelezi a maszk használatára, de a kisebbeknek is ajánlja a viselését az ország kormánya.

A Spinoff cikkének szerzője írja azt. hogy

egy ilyen omikronnal átitatott időben megérdemli ezt a hőst Új-Zéland, még ha nem is ő az egyetlen, akire szükség van most.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik